Hálaünnep

A hálakönnyek öröme

happytears_resized.jpgA szeretet ünnepéhez mit adhat, ha még hálásak is vagyunk? Nem lehet egyszerre hálásnak lenni és ítélkezni. Mit választasz?

Mesélek egy meglepő történetet tegnapról. Nálunk szokás, hogy Anyukával és a Tesómmal elmegyünk sétálni karácsonyi fényeket nézni, mézeskalács illatot szívni. Anyu becsengetett, mielőtt indultunk. Még ki sem mentem a kapun, már mondta, hogy lehet a ház szelektív kukája az ablakom alatt, nem zavar-e, miért nem teszem arrébb. Mondtam, hogy nem zavar. Elég volt ez ahhoz, hogy még jobban  belecsavarja magát, hogy ez így nem maradhat, és nem igaz, hogy nem zavar. Ránéztem, úgy láttam, mint még soha. Bebugyolálva nyakig a kabátjába, fázósan, behúzott nyakkal, lelkesen magyaráz. Ahelyett hogy belementem volna a vitába, kedvem lett volna nyakába ugrani és elmondani neki, mennyire cuki és mennyire hálás vagyok neki a létezéséért. Sok lett volna neki akkor és ott, így csak energiában kommunikáltam neki. Jelentőségét veszített a kuka téma, teljesen másról beszélgettünk tovább. Netalán a napokban előfordulhat, hogy valaki megnyomja egy jól ismert piros gombodat. Ha van kedved, próbáld ki, hogy úgy nézel rá, ahogy eddig még soha. nézd meg, miért lehetsz neki hálás. Vajon milyen más lehetőségeitek vannak, mint a vita?

Napok óta egyre csak nő a hálám. Egyik este csak ültem az ágyamon, karácsonyi dalokat hallgattam (lebuktam, igen, bevallom, előfordul) és elkezdtek potyogni a könnyeim. Nyílt a tér, beleengedtem magam és figyeltem, mi jön. Automatikusan a könnyeket sokszor a bánattal azonosítjuk, sőt, az is előfordul, hogy összekeverjük a bánatot az örömmel. Gary Douglas, az Access Consciousness® alapítójától az egyik kedvenc mondásom: "Amikor szomorú vagy, az soha nem a Tiéd." Hogy is van ez? Olyanok vagyunk, mint a rádióantenna. Mindenki gondolataira, érzéseire éberek vagyunk. Volt már úgy, hogy könnyed voltál, minden működött, majd ok nélkül "elszomorodtál"? Mi van, ha csak átvetted mások baját? Nézd csak meg, mi van akkor, mikor így ünnepek táján bekeveredsz egy bevásárlóközpontba. Könnyed? Sok ember rengeteg stressze gyűlik össze. Annyit tegyél meg Magadért, hogy felteszed a kérdést: kihez tartozik ez? Ha érzékeled, hogy könnyebb, tudd, hogy nem a Tiéd, küldd vissza a feladónak.

Hálás vagyok

Túljutván azon, hogy könnyek nem jelentenek bajt, ami szomorúságot felfedeztem, az nem az enyém, elkezdett árvízként, zubogva elönteni, miért vagyok hálás. A csodás barátaimért, a közös teremtésekért, kacagásokért, akikkel a drámában is együtt vagyunk és hamar mókába fordítjuk, akik akkor is velem vannak, mikor nem tudok mosolyogni. A családomért, akiknek egyre nagyobb a megengedésük a totális furcsaságomra.

Hálás vagyok a testemért, ami túlélt velem majd négy évtizedet úgy, hogy nem sok kedvességet, annál több bántalmazást kapott tőlem. Hálás vagyok a választásaimért, hogy hajlandó vagyok túlmenni a kényelmes távolságon, megteszek olyan dolgokat is, amiről eldöntöttem, hogy soha. Hajlandó vagyok egyre többet kérdezni, hogy tényleg így van-e, ahogy eldöntöttem, vagy mi más lehetséges, amit még elképzelni sem tudok.

Hálás vagyok azokért, akiktől sokat tanultam, még inkább, hogy befogadtam a hozzájárulásukat ahhoz, hogy tudjam, amit tudok. Hálás vagyok a hajlandóságomért, hogy igazán őszintén rá tudok nézni mit szeretnék. Sokszor éreztem, hogy össze vagyok kavarodva, nem sikerül megteremtenem, amit kérek. Írtam korábban a kérésekről, arról, nekem hogyan működik. A döbbenet az egészben, hogy tényleg működik. Óriási öröm, hogy van, akivel meg tudom osztani.

Hálás vagyok azoknak, akik választották a hozzájárulásomat az életükhöz akár tanfolyam, akár személyes kezelés, akár egyetlen kérdés formájában. Hálás vagyok és izgalmas tudni, hogy van, aki hazamegy, és használja is az eszközöket. Akár még aznap este ír, hogy megváltoztatott valamit, amiről elhitte, hogy megváltoztathatatlan.

Köszönöm az anyáknak, akik hajlandók hölgyként létezni, és Karácsony előtt egy nappal választották a táplálást, szépülést.

Fedezd fel!

Kívánom Neked, ismerve és ismeretlenül, hogy fedezd fel a csodát, aki vagy. Kérj többet Magadból, merj az a különleges ajándék lenni, aki vagy! A tudatosság nem mindig vicces, a tudatosság amellett, hogy nem ítél meg semmit és magába foglal mindent, nekem e létezés örömét és végtelen izgalmát jelenti.

Kívánom, hogy fedezd fel Magad, a körülötted lévő emberekre nézz úgy, mintha még soha nem láttad volna, nem lenne sérelmed, nem lenne tapasztalatod. A Karácsony mellett mi van, ha megünnepeljük a létezés örömét is?

A jövő évi programokkal már készülök, sőt, idén is lesz még. Vajon milyen teremtő lehetőségeink vannak?

Kívánom fel, hogy engedj meg, fogadj be olyan varázslatokat is, amiről eddig nem is tudtad, hogy létezik. Könnyed, intim, kedves, békés Ünnepeket Neked!

 

Kép forrása: pixabay