Biztos eljátszol ezerszer a gondolattal, hogy min szeretnél változtatni. Mi kéne, hogy megtedd? Nagy levegő, és ugrás! Micsoda könnyedség a testnek és a léleknek béklyók nélkül létezni?

Félünk. A jól megszokott működik. Igaz feszít, hol jobban, hol kevésbé, de ezt az érzést legalább ismerjük. Azt csak kitalálni és kikövetkeztetni tudjuk, hogy milyen lehet, ha kilépünk egy nehezen működő, vagy teljesen működésképtelen dologból. Az elménk ügyes, sok verziót képes gyártani. Valóban viszont nem tudhatjuk, hiszen nem tapasztaltuk. Lehet, hogy van korábbi élményünk, mikor változtattunk valamin, és az nem úgy sült el, ahogy reméltük, ezért még kevesebb a bátorság. Az is lehet, hogy csak a "mit fognak szólni" programot futtatjuk szorgalmasan. Ehhez jönnek még a bölcs tanácsok kívülállóktól Persze, hasznos lehet meghallgatni, de a saját szituációdat csak Te ismered teljesen. Egyedül Te tudod, mi az ami olyan örömet, izgalmat okoz, hogy pillangók repkednek a gyomrodban, és mi az, amitől pingpong labdányira szűkülsz, és legszívesebben ott sem lennél. Kipróbálnád, milyen a testedre hallgatni, és megfigyelni mit jelez? 

Trükkös dolog ez, aki a kis intenzitásból nem ért, az kaphat nagyobbat: jönnek szépen a kisebb betegségek, aztán, ha fennmarad a szorongató, fojtogató helyzet, akkor akár egészen súlyos tünetek is. Mi lenne, ha arra mennél, ami könnyű Neked és örömet okoz? Lebeszéled Magad, mert őrültség? Ki szerint az? 

Egy személyes tapasztalat: nagyon rég dilemmáztam egy helyzetben a menni vagy maradni kérdésen. Elképesztően nehéz volt, rengeteg energiámat vitte el az örökös agyalás is, meg az is, hogy ragaszkodtam valamihez, ami rég nem működik, és nem lehetett "megszerelni" sem. Mentem. Már réges-régen eldöntöttem korábban, hogy vége, de kapaszkodtam valami illúzióba, és megvártam a "kezdőlökést". Kiléptem az ajtón, és úgy éreztem, ez a világ legtermészetesebb dolga. Előre kigondoltam, hogy nagyon nehéz lesz. Egy cseppet sem az, sőt annyi elnyomott energia szabadult fel, hogy le sem lehet lőni. Határtalan szabadságot érzek.

Kipróbálnád? Ha szeretnél kezdőlökést, nekem az access® bars adott olyat, hogy nem volt visszaút. Kicsit ilyesmi:

Eszembe jutott, mikor hatévesen felmásztam a trambulinra. Kétszintes volt, az első kétméteres, a második négy méter magas. Nem gondolkodtam, csak másztam fel hatévesen a két kis copfommal annak ellenére, hogy a szüleim nem voltak boldogok az ötletemtől, de valószínű biztosak voltak benne, hogy visszafordulok. A magasabbik szintre felérve lenéztem a medencére. Jött egy kósza gondolat, hogy huhh, ez iszonyú magas, de nem tekertem bele magam különösebben a gondolkodásba. Akkor még jól meg tudtam különböztetni a félelmet a kíváncsiságtól és az izgalomtól. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet, és ugrottam. Ment némi víz az orromba, vörös lett a tenyerem is...Nem tudtam hatévesen szép fejest ugrani, így óriásit csattantam. Leírhatatlanul felszabadító volt. Pezsgett bennem az élet, az öröm.

Milyen lenne az életünk, ha mernénk így élni? Nagy levegő, és ugrás! Drukkolok, meg tudod csinálni.