Azon tűnődtem, mit is kívánhatnék így, amikor hivatalosan is elérkezik az összegzés és az újrakezdés ideje. Mi van, ha minden nap lehet újrakezdeni? Teremtenél Magadnak egy csodálatos életet? Kívánhatnék kedvesen minden szépet az Új Évre, de nem sokra mennél vele. A kedvesség néha nem elég. Ehelyett meghívlak egy kalandra: éld meg azt, aki valójában vagy. Ehhez azt nézd meg, milyen, ha elhagyod az ítéleteidet.

Itt most elsősorban arra gondolok, hogy önmagad bírálatát hagyd abba. Szó sem lesz arról, hogy ez az év mennyi mindent hozott, ami szembesített minket saját ítéleteinkkel a világról, az emberekről, milyen félelmek kerültek a felszínre.Tűnődhetsz ezeken is, csak először arra hívlak, hogy nézz rá arra, amire talán keveset szoktál: Magadra. Mindenféle ítélet nélkül, mintha ma találkoznátok először, hülye sztorik és elvárások nélkül. Hagy abba az elemzést, hogy mit miért csináltál, mit rontottál el. Azt is nézd meg milyen, ha nem ítéled meg tested: elhagyod az elképzeléseidet, hogy hogy kell kinéznie, mennyit kell bírnia, hogyan kell működnie. Csak egy tapasztalat: most az ünnepek alatt ettem, ami jól esett, nem többet, nem kevesebbet, és igen megköszönte a testem, még le is dobott egy kilót. Csak figyeld, mi jó a testednek és Neked.

Bekapcsold valami ilyesmi, hogy ez önzőség, ha a Magad javát keresed? Tudod, hogy az lehet a legnagyobb hozzájárulás mindenkinek, ha Te is és mindenki a saját lényét éli, a saját igazságát? Szabad emberek, elvárások nélkül, ez hogy hangzik? Ez nem azt jelenti, hogy mindent "szabad" . Igenis, tisztelni kell a másikat, de ez is csak úgy működhet, ha saját magadat tiszteled teljesen. Ez az én értelmezésemben azt is jelenti, hogy hajlandó vagy búcsút mondani a lehúzó kapcsolatoknak, ahol nem tisztelnek. Ez érdekes játék tud lenni, de érezted -e már úgy, hogy magányos vagy egy kapcsolatban? Mi van, ha ez azért volt így, mert saját Magadat zártad ki a kapcsolódásból azáltal, hogy mindig a másiknak akartál megfelelni, csak adtál és adtál, de nem figyeltél arra, hogy hol vagy Te ebben a történetben? Aztán Magadat bántottad, hogy valamit elrontottál? Ugye tudod, hogy nem tudod elrontani? Csak légy éber, nézz a a szavak mögé, és mindig tudni, fogod mi van. Ha nem tudod, kérdezd : mi ez? Nem is kell válasz, csak nyisd meg Magad, hogy ránézz arra, ami valóban van. Hagyd el, hogy meg akarod magyarázni, meg akarod érteni. Milyen könnyedséget adna, ha mostantól nem kéne mindent értened?

Fejezd be, hogy megpróbálod megváltoztatni őket, akik nem akarnak változni. Ez az ő választásuk, ez is a tisztelet egy formája: egyrészt Magad felé, hogy másra használod az energiádat, másrészt feléjük is, hogy meghagyod nekik, hogy éljék azt, amit ők igaznak éreznek. Az ő választásuk, nem a Tiéd, arra nagyon figyelj, hogy lásd tisztán, mi nem a Tiéd, azt hagyd meg nyugodtan másnak. A megmentő-szindrómáról már írtam korábban, nézz rá, ha megérint.

Öleld át Magadat, a lehetőségeket. Kinek engeded meg, hogy korlátozzon? Mi lenne ha felállnál végre, és elindulnál a saját utadon? Mi van, ha már régen elindultál, és csak néhány lépés választ el attól, amit elképzelni sem tudsz, annyira nagyszerű? Arra biztatlak, hogy menj tovább, bízz Magadban, a tudásodban. Tudd, hogy meg tudod csinálni a... bármit! Mennyi energiát használsz arra, hogy ne csináld ezt meg azt, sőt azt meg főleg nem? Mi van, ha mindent megengedsz? Durván, és ijesztően hangzik? Bevallom, nekem is az volt. Aztán addig nézegettem, és nézegetem még most is, amíg egyre döbbenetesebb dolgok történnek. Ítélkezés, elvárások nélkül, csak úgy könnyedén áramolni sokkal-sokkal könnyebb, mint falakkal és korlátokkal. Megfigyelted már, hogy micsoda energiát visz el az, hogy ellenállsz valaminek? Vannak erre elméletek, hogy az agyunk mit (nem) tud kezdeni a tagadással, most nem kezdem el osztani, ha érdekes Neked, biztos ismered, ha meg nem, akkor minek is. Csak figyeld meg, mi a különbség akkor, amikor szigorúan kizársz, elzárkózol, még a lehetőségét sem adod meg valaminek. Milyen érzetek vannak ilyenkor benned? Hogyan érzed Magad? És milyen, amikor csak kíváncsian lesed a legképtelenebb helyzetben is, hogy na ez mi? Csak ennyi minden név, jelző, bármi nélkül, csak annyi, hogy ez most mi?

Mi van, ha újévi fogadalmak helyett most elköteleződsz saját Magad mellett?

Mi lenne, ha káosz helyett békét teremtenénk? Megszoktuk a zűrzavart, mert azt gondoljuk természetesnek, vagy esetleg unatkoznánk anélkül? Most minden következtetés nélkül csak magamból indultam ki, és igen, volt már olyan, hogy arra lettem, éber, hogy kell valami izgalom, és generáltam valami hülyeséget. Milyen más izgalom lehet az összezavarodottság helyett?

Arra hívlak, hogy kukkants ki egy kicsi a megszokotton túlra, de vigyázz, mert a végén még megtetszik és úgy maradsz. Ha úgy érzed, elkélne ehhez egy kis hozzájárulás, keress bátran, nézzük meg, mit adhatok a változásodhoz. Kattints erre a linkre a részletekért.

Csodákban gazdag ragyogó új életet kívánok!

Az írást Dr. Dain Heer, az Access Consciousness® társalapítójának mai előadása ihlette, köszönet érte.

Sütötték már Rád, hogy drámakirálynő vagy? Vagy kevésbé szofisztikáltan hisztis liba (tudod, hogy mást akartam írni). Megengednéd, hogy az legyél, és tombolj, hisztizz, üvölts, vagy bármit, ami jólesik? 

Ok, játsszuk végig a jól elcsépelt, agyonhallgatott lemezt: nem illik, a férfiak nem szeretik a hisztit, és a nők meg főleg nem. Ebből lássuk csak, mi igaz?

Sok-sok megdöbbenésem volt ezekkel a nézőpontokkal kapcsolatban. Az egyik meghatározó a saját Apám elszólása volt. Utálta, mikor gyerekként hisztiztem, az én nézőpontom, hogy frusztrálta, hogy nem tud vele mit kezdeni, de itt nem is ez a legfontosabb. Ott elhittem, hogy a "hiszti" , vagyis az érzelmi intenzitás az rossz, zavaró, kerülendő és ha jót akarok, fojtsam el. Erre évtizedekkel később közli velem, hogy van egy nő az életében, akivel elvan, de nem tud rá NŐként tekinteni, mert neki minden jó, sosem hisztizik és még csak nem is manipulálja. Hát, mit mondjak, kicsit megmozdultak a berögzült elképzeléseim.

Mostanában pedig többször tapasztaltam, ha igazi teret engedek az érzéseimnek, csak "engedem, hadd menjen", akkor több hónapos, vagy akár éves drámákat le lehet játszani mondjuk két nap alatt: van dühöngős nap és sírós nap, és aztán....hopp, már át is futott és eltűnt. Így meg lehet úszni az elfojtást, hogy aztán sunyi-lapos módon a tudatalattiból fel-felbukkanva szabotáljon a ki nem adott... bármi. És mindezek alatt úgy igazán mélyen képes vagyok tiszta szívből nevetni magamon és kívülről látni, mit művelek, de akkor, ott ez esik jól és kész. Tegnap például karácsonyi dalokat hallgattam, felváltva sírtam és nevettem, közben pedig tényleg jól szórakoztam azon, hogy nem veszem komolyan magam.

Persze azt is választhatjuk, hogy egyáltalán nem megyünk bele a játszmába/drámába, és preventív jelleggel valami meglepőt teszünk, amivel kizökkentjük játszópajtásunkat a megszokott sémából. Többször próbáltam és tényleg annyira kizökkent a másik, hogy bele sem mentünk a korábban hetekig tartó spirálba. Mi van az óriás balhék, kiakadások nélkül? Unalmas lenne, vagy csak szokatlan?

Te mit választasz? Előfordul így ünnepek tájékán, hogy besűrűsödnek az intenzitások, és balhé van? Mi lenne, ha másképp csinálnád? Megnézed, milyen?

Ha tetszik, de bizonytalan vagy, hogyan is működtesd, gyere, megmutatom, hogy tudod. Nézz be ide!

Könnyed, örömteli, ragyogó ünnepeket kívánok!

Javaslok pár kérdést feltenni  Magadnak, akkor is, ha utálsz érte :) Nem fogok instant megoldást adni, de ha kicsit kizökkensz a megszokott gondolati sémáidból, már el is indultál.

Ezerszer eltervezted, elképzelted, kitaláltad, mit szeretnél. Izgalommal tölt el, vágyod, de valahogy még nem történt semmi. Hogy lehet ez? Talán még el sem indultál... Félsz az első lépést megtenni? Mitől félsz valójában? Mi van, ha ez nem is félelem, hanem valami más?

Milyen az Neked, ha megkérdezed Magadtól, hogy valóban félelem-e, amit érzékelsz, vagy inkább rejtett pontencialitás? Elrejted a képességeid a vágyaid, csak nehogy kilógj a sorból? Elkezd futni ilyenkor a "mit fog szólni Apuka, Anyuka, a szomszéd, és mi van, ha a barátaim féltékenyek lesznek?" Most őszintén, mi fontosabb: hogy hogyan érzed Magad TE a nap huszonnégy órájában a testedben, a lelkedben, vagy, hogy ki mit gondol Rólad? Az az övék, az életed meg a Tiéd. Mi könnyebb: jól érezni Magad, vagy azt lesni, hogy kinek hogyan felelhetsz meg? Aztán kiborulni, ha nem sikerül.

Van a hatalmas erődnek egy olyan tulajdonsága, hogy nem tud nyugton maradni, mindenképp teremt. Van, hogy hatalmas problémákat, hogy aztán legyen mivel foglalkozni. Ahelyett, hogy szabadon, arra használnád, amit szeretsz. Mit szeretnél IGAZÁN?

Még egy csavar: lehet, hogy az ideád csak egy illúzió? Valahol, valamikor megteremtetted, akkor lehet, hogy valóban azt szeretted volna, de mára már egészen mást választanál, ha megkérdeznéd saját Magad, mire is vágysz igazán. Nos, felteszed a kérdést Magadnak? Mit szeretnék most? És kezdd el megteremteni! MOST. Mi kell hozzá, hova menjek, kivel beszéljek, stb.? Hajrá, hajrá! 

Gyomláld ki nyugodtan, ami nem kell: a mérgező gondolataidat, a lehúzó kapcsolataidat, a mindenféle sémádat. Pl. lehet, hogy van valami ilyesmi: majd belekezdek, akkor, ha ez meg az lesz. Ezzel az a trükk, hogy ez minta, és hiába lesz meg "ez meg az", fogsz új feltételt találni, amihez kötöd hogy válaszd, ami Neked jó. Persze, ha megsemmisíted ezt a mintát, akkor már nem kell várni, és indulhatsz is. Azonnal.

Kész a forgatókönyved mindenre? Mi van, ha nem kell megtervezni, csak kinyitni magad a végetlen lehetőségekre? Be tudod fogadni, ha más formában, máshonnan jön, amit szeretnél, de jön? 

Gondolkodás helyett, menj és csináld. Nem lesz időd gondolkodni.

Játsszunk egy kicsit! Mi lenne, ha csak egyetlen napra kiszednéd Magad abból a dobozból, amiről eldöntötted, hogy Te vagy? Milyen izgalmas volna, ha éppen azt tennéd, amihez éppen, aktuálisan kedvet érzel?

Ismerjük a klasszikust, igaz? “Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk.” (Albert Einstein) Persze, ezerszer hallottuk. Mégis, mintha lennének helyzetek, problémák, vagy megoldandó feladatok - ez is attól függ, hogy tekintünk rá - , amik így-úgy, de valahogy mindig visszatérnek.

A szándék megvan, csak valahogy visszafog valami? Rengetegszer találkozom változásra vágyó emberekkel, akiknek már kérdéseik is vannak, hogy lehetne másképp. Felfedeztem egy apró trükköt. Általában ilyesmi kérdéseket hallok, amik, ha jobban megnézzük, nem is kérdések, hanem kijelentések : "Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem tudom, hogyan lehetne ebből a helyzetből kijönni." Na mármost, ha a bűvös nem tudom-ot kiiktatjuk, valóban kérdés lesz, és kinyit a lehetőségek felé. Érdemes fülön csípni azokat a helyzeteket, ahol rutinból reagálunk. Valljuk be, ez az egyszerűbb, nem kell gondolkodni, az automata válaszadó rendszer dolgozik helyettünk. Persze, vannak olyan sémáid is biztos, amik nagyon megkönnyítik az életed, és rendeben is vagy velük. Vannak olyanok is, amikkel érzed, hogy valami nem kerek, most ezekről beszélek.

Lehet a végtelenségig elemezni, honnan hozod a mintáidat, ezek mennyire szolgálnak valóban Téged, vagy csak tanult minták. Az is lehet, hogy volt olyan szituáció, ahol nagyon jól funkcionált egy minta, de azon már régen túl vagy. Ami nekem működik, az egy szimpla játék. Egyszerűen csak megnézem, mi van, ha épp mást választok a megszokott válasz helyet. A minap például éppen kezdem volna belemenni a megszokott játszmába Jóanyámmal, amikor számomra bántó és érthetetlen volt a viselkedése. A szokásos megsértődöm-visszahúzódom-megsértődik-nem beszélünk helyett csak egyszerűen kedves voltam vele, és felajánlottam, hogy szívesen segítek, de nem tukmáltam, csak rábíztam, ő mit választ. Többnapos dráma helyett kettő perc alatt túl voltunk az egészen.

A másik ilyen felfedezésem az edzés és az azt megelőző előkészület volt. Imádok edzeni, mikor már csinálom, mindig jólesik. Előtte valahogy mindig lejátszom, hogy nincs kedvem, fáradt vagyok, össze kell pakolni a cuccomat stb. kört. Arra jöttem rá ezzel kapcsolatban, hogy ez egy tök fölösleges hiszti, hiszen szeretem, csak valószínű, annyit hallgattam másoktól, hogy minek csinálom, meg miért megyek még ilyen későn és különben is is minek nyúzom magam, hogy magaménak éreztem ezeket a kételyeket, holott semmi közöm hozzájuk.

Most indulok örömmel edzeni és gyakorlom tovább, hogyan lehet másképp, könnyedebben létezni. Ha Te is szeretnéd, de nem tudod, hogyan indulj el, itt egy klassz és működő módszer arra, ami kizökkent a megszokottból.

Biztos eljátszol ezerszer a gondolattal, hogy min szeretnél változtatni. Mi kéne, hogy megtedd? Nagy levegő, és ugrás! Micsoda könnyedség a testnek és a léleknek béklyók nélkül létezni?

Félünk. A jól megszokott működik. Igaz feszít, hol jobban, hol kevésbé, de ezt az érzést legalább ismerjük. Azt csak kitalálni és kikövetkeztetni tudjuk, hogy milyen lehet, ha kilépünk egy nehezen működő, vagy teljesen működésképtelen dologból. Az elménk ügyes, sok verziót képes gyártani. Valóban viszont nem tudhatjuk, hiszen nem tapasztaltuk. Lehet, hogy van korábbi élményünk, mikor változtattunk valamin, és az nem úgy sült el, ahogy reméltük, ezért még kevesebb a bátorság. Az is lehet, hogy csak a "mit fognak szólni" programot futtatjuk szorgalmasan. Ehhez jönnek még a bölcs tanácsok kívülállóktól Persze, hasznos lehet meghallgatni, de a saját szituációdat csak Te ismered teljesen. Egyedül Te tudod, mi az ami olyan örömet, izgalmat okoz, hogy pillangók repkednek a gyomrodban, és mi az, amitől pingpong labdányira szűkülsz, és legszívesebben ott sem lennél. Kipróbálnád, milyen a testedre hallgatni, és megfigyelni mit jelez? 

Trükkös dolog ez, aki a kis intenzitásból nem ért, az kaphat nagyobbat: jönnek szépen a kisebb betegségek, aztán, ha fennmarad a szorongató, fojtogató helyzet, akkor akár egészen súlyos tünetek is. Mi lenne, ha arra mennél, ami könnyű Neked és örömet okoz? Lebeszéled Magad, mert őrültség? Ki szerint az? 

Egy személyes tapasztalat: nagyon rég dilemmáztam egy helyzetben a menni vagy maradni kérdésen. Elképesztően nehéz volt, rengeteg energiámat vitte el az örökös agyalás is, meg az is, hogy ragaszkodtam valamihez, ami rég nem működik, és nem lehetett "megszerelni" sem. Mentem. Már réges-régen eldöntöttem korábban, hogy vége, de kapaszkodtam valami illúzióba, és megvártam a "kezdőlökést". Kiléptem az ajtón, és úgy éreztem, ez a világ legtermészetesebb dolga. Előre kigondoltam, hogy nagyon nehéz lesz. Egy cseppet sem az, sőt annyi elnyomott energia szabadult fel, hogy le sem lehet lőni. Határtalan szabadságot érzek.

Kipróbálnád? Ha szeretnél kezdőlökést, nekem az access® bars adott olyat, hogy nem volt visszaút. Kicsit ilyesmi:

Eszembe jutott, mikor hatévesen felmásztam a trambulinra. Kétszintes volt, az első kétméteres, a második négy méter magas. Nem gondolkodtam, csak másztam fel hatévesen a két kis copfommal annak ellenére, hogy a szüleim nem voltak boldogok az ötletemtől, de valószínű biztosak voltak benne, hogy visszafordulok. A magasabbik szintre felérve lenéztem a medencére. Jött egy kósza gondolat, hogy huhh, ez iszonyú magas, de nem tekertem bele magam különösebben a gondolkodásba. Akkor még jól meg tudtam különböztetni a félelmet a kíváncsiságtól és az izgalomtól. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet, és ugrottam. Ment némi víz az orromba, vörös lett a tenyerem is...Nem tudtam hatévesen szép fejest ugrani, így óriásit csattantam. Leírhatatlanul felszabadító volt. Pezsgett bennem az élet, az öröm.

Milyen lenne az életünk, ha mernénk így élni? Nagy levegő, és ugrás! Drukkolok, meg tudod csinálni.

Nekem úgy tűnik, zűrzavaros időket élünk. Mintha minden és mindenki a feje tetejére állt volna. Te hogyan akasrz ezen változtatni? Kit akarsz megmenteni saját akarata ellenére? Hogyan lehet könnyedén úgy segíteni másokon úgy, hogy nem roppansz bele? Tűnődjünk ezen egy kicsit!

Előrebocsátom, hogy senkit nem szeretnék lebeszélni arról, hogy segítsen bárkinek, ha azt érzi könnyűnek. Nekem is sokáig osztották az észt, hogy nem tudom megmenteni a világot és hagyjak már fel mindenféle ezirányú tevékenységemmel. Nevezhetnek naivnak, vagy idealistának, akkor is teszem, amire belülről késztetést érzek. Amitől viszont sokkal könnyebb az egészet megélnem az az, hogy teljesen elfogadom a másik választásait, és nem megmenteni akarom, csak hozzájárulok annyival, amennyivel nekem könnyed. A könnyed nem egyenlő a könnyűvel: sokszor inkább rohanok, szervezek, elintézek, mert akkor, adott helyzetben az lenne nehéz, hogy tétlen és szótlan maradok. Egy másik példa arra, hogy nem mindig a könnyebb út a könnyed: nekem az edzés akkor könnyed, ha széthajtom magam. Az esik nehezemre, hogy az időt pazaroljam, és áltassam magam, hogy igen, ma is edzettem, közben nem érzek semmit. Lehet, hogy ez így most nem logikus, de talán Nálad is vannak ilyen helyzetek. Ismerd fel, és vállald, hogy Neked mi a könnyed. 

Persze eredményorientált világban élünk, de érdemes feltenni a kérdést: mindenképpen muszáj, hogy az a végkifejlet legyen, amit én elvárok? Mi lenne, ha csak tenném, amit választok, aztán lesz valami. Ismerős ugye az "én megtettem minden tőlem telhetőt" és az sem elég. Mi lenne, ha nem küzdelemben léteznénk? Mi lenne, ha megengednénk viszont másoknak, hogy szenvedjenek és küzdjenek, ha nekik éppen az kell valamiért? Honnan tudhatjuk, hogy meddig érdemes elmenni? Van úgy, hogy néha félsz, hogy erőszakosnak tűnhetsz, ezért nem nyomulsz? Nekem egy hatalmas tanulság volt az elmúlt napokban, hogy ezt nem lehet tudni, csak érezni. Apám napok óta egyre rosszabbul volt, de igyekezett minél kevesebbet mutatni belőle, és nem lehetett elvontatni sem az orvoshoz. Egy délelőtt azon tűnődtem, felhívjam-e hogy van, vagy hagyjam pihenni. Felhívtam és bele sem merek gondolni, mi van, ha nem teszem. Az utolsó pillanatban voltunk... Azóta minden rendben, az eset a kapcsolatunknak is jót tett, de nem muszáj pengeélen táncolni. Bár van, aki így szereti, nem tagadom, én is.

Én a minap ezeken tűnődtem: mi a jó nekem abban hogy másokon akarok segíteni? Ma van, ha azt gondolom, hogy csak akkor vagyok szerethető, csak akkor fogadnak el, ha "jó" vagyok és feláldozom magam, mert a jókislányoknak így illik? Lehet, hogy könnyebb másokkal foglalkozni, mint magammal? Jelen pillanatban az a választásom, hogy könnyebb azért a célért tenni, mint nem tenni, amit jónak gondolok. Szívesen segítek másokon, hogy könnyedebb legyen az életük. Ezt olyan módon teszem, hogy hozzájárulok ahhoz, hogy mindenki felismerje a saját erejét, hogy ő irányítja a dolgokat, tehát nem "magas lóról" osztom az észt, és próbálom rátukmálni az én akaratomat. A magam helyzetét pedig azt teszi könnyedebbé, hogy elfogadom mások választásait, és senki kedvéért nem fogok a fejem tetejére állni, vagy kifordulni önmagamból.

Te mire jutottál? Arra biztatlak, keresd meg, neked mi az igaz, és vállald, csináld, élvezd!

Tegnap szembejött egy kép, megosztottam Facebookon, azóta kavarognak a gondolatok a fejemben a sárga útról, a varázscipőről, és a nagy varázslóról. Ha jobban belegondolok, hatalmas tanulságok vannak az "Óz, a nagy varázsló" című mesében. Gyerekként elvesztem a varázslatban, elhittem, hogy vannak csodák, ahogyan azt is, hogy járjak csak a kikövezett úton, az majd elvezet a célhoz, a varázslóhoz, aki majd teljesíti minden kívánságom.

Te hogy vagy ezzel? Azt látom, elhittük, életbevágó, hogy a kijelölt úton menjünk, hiszen az kiszámítható, elhittük, hogy tudjuk, hova vezet, és "ki tudjuk számolni" a végeredményt. Hmmm, hát, nekem ez nem működött. Főhősnőnkben, Dorkában is volt annyi kíváncsiság és bátorság, hogy megszegte alkalmanként a mindig-a-sárga-úton szabályt, és néha letért róla. Ilyenkor életre szóló útitársakkal ismerkedett meg. Olyan is volt, amikor elsodródott, és a halált hozó pipacsföldön kötött ki, de ott sem esett baja. Mi lenne, ha néha kicsit elcsavarognánk megnézni, mi van a kikövezett úton túl? Valóban jó a biztonság illúziója? Nézzük csak meg a mesét tovább gondolva! Eljut a kedves csapat végre a Nagy Varázslóhoz, akitől a legnagyobb problémájuk megoldását várják, és ki fogadja őket? Egy aprócska szélhámos, aki próbált valami "nagyot" mutatni a világnak, hogy leplezze azt, hogy ő kevésnek gondolja magát. Annak érdekében, hogy fenntartsa Smaragdváros illúzióját, mindenkire zöld szemüveget ad, így ugyanabban az illúzióban élnek.

"- Hát nem zöld itt minden? - álmélkodott Dorka.

- Semmivel sem zöldebb, mint bárhol másutt; de ha zöld szemüvegen át nézed a világot, akkor természetesen mindent zöldnek látsz."

Te milyen színű szemüveget viselsz? Elég bátor vagy levenni, és  a saját szemeddel nézni a világot? Hajlandó vagy-e meglátni, mi van az előre gyártott mintákon túl, és vállalod-e a felelősséget a saját életedért? Végső soron úgyis Te fogod megoldani, ahogy megoldotta összes hősünk. Kicsit ugyan bűvészkedett Óz a pengékkel a Madárijesztő fejében, meg plüssszívvel a Bádogemberben és az Oroszlán is kapott bátorságfokozó varázsitalt. Persze, valójában mindenkiben réges-régen benne volt, amire vágyott: sokszor a magát eszetlennek tartó kedves szalmaember pajtás eszelte ki, hogyan juthatnak tovább, a magát szívtelennek tartó bádogdarab is igazi segítőkészséggel állt mindenki rendelkezésére, az Oroszlán pedig a saját korlátait legyőzve lett az állatok királya. 

Dorkában útja során igen sokan felfedezték a hatalmas erőt, és szépen manipulálták is. Óz nem kevesebbet kért tőle, minthogy pusztítsa el halálos ellenségét, a gonosz Nyugati Boszorkányt. Ha emlékszel a történetre, elég könnyű volt, hiszen kiderült, hogy a rettegett rosszakaró csupán egy nagy halom piszok, amire ha vizet öntenek, egyszerűen megsemmisül. Persze elsőre lehetetlennek tűnt a kicsilány számára:

"- De még ha akarnám is, hogyan tudnám megölni a Gonosz Boszorkányt? Ha te, a nagy és félelmetes, nem tudod ezt megtenni, hogy tehetném meg én?"

Mit mond Neked ez a kép a félelmeidről, a démonjaidról? Mi lenne, ha szembenéznél velük, használnád a szemüveg nélküli tiszta látásod, és eltűnődnél, mi kéne ahhoz, hogy örökre köddé váljanak? Kit/mit teszel nagyobbá Magadnál? Mi van, ha kamu az egész?

"És az álom, amit Te mersz, én miért, ó, miért nem tudom?" Mi van, ha Te is tudod? Mered, akarod?

Nekem még a tudatosodás, Dorka lélekfejlődése is roppant érdekes: a történet elején csak úgy spontán, öntudatlanul nyírja ki a másik főellenséget, Keleti Boszorkányt, később már ahhoz is van bátorsága, hogy ezt tudatosan, a Nyugati Boszorkánnyal nyíltan szembeszállva tegye meg. Azt még nem tudta, hogyan fogja eltenni láb alól, de belevágott, és úgy sikerült, hogy nem volt rá kész megoldása, az a vödör víz csak úgy, dühből landolt a banya nyakában. Mi van, ha a haragod, dühöd, amit Magadba fojtasz, rejtett potenciál, és teremteni tudsz vele, a amire pedig már nincsen szükséged, azt könnyedén el tudod engedni? Eleged van már az agyoncsépelt elengedésből, már ezerszer elengedtél mindent és mindenkit, de valami még mindig akadályoz, még félsz? Mi lenne, ha egy "vödör vízzel", vagy bármi más módon, ami ennyire könnyed és egyszerű, megsemmisítenéd az életedet megkeserítő illúziókat?

A magát kicsinek gondoló, de bátor hősnő végül az ezüstcipő segítségével visszajut oda, ahonnan elvágyódott: haza. A cipőt ő szerezte magának, és már jó ideje a lábán volt... Rajta kívül sokan látták, mekkora ereje van. Nézd csak meg a lábad és a cipőtartód, hátha akad valahol egy pár ezüstcipellő ;)

Használd a potenciálod, ha van támogatásra szükséged az úton, keress meg, és nézzük meg, mit tudsz "varázsolni". A saját Életed varázslója ki is? Megnéztem, nekem van két pár ezüst topánkám is, azokra szükségem van, de szívesen segítek megkeresni a sajátodat. Ha belevágsz, hogy elhagyod a sárga utat, keress meg bátran. Nézd meg itt, hogyan tudok segíteni.

A mesét itt találtam meg.

Igen aktuális most, hogy tombol a szép nyár. A strandfazonra gondolok. Ki és hol döntötte el, hogy mi a "tökéletes"? Van olyan egyáltalán? Hol kevertük össze a boldogságot  a tökéletességgel?

Szépen elfogadtuk azt is, hogy minden korszaknak megvan a maga szépségideálja, de nézzük csak meg ezt kicsit jobban. Az egyszerűség kedvéért maradjunk mindennapjainknál. Van ugye a "strong is the new skinny" vonulat, vagyis, hogy a csodálatosan kockásra dolgozott hasú lányok hirdetik, hogy a csontos az nem szép, bezzeg az izmos! Ha ránézel egy ilyen képre, nyilván sokmindent felhozhat: "azta, de szép, mennyit dolgozhatott vele, de ronda, ez nem nőies, persze könnyű annak, akinek semmi dolga, csak az edzőteremben riszálni a fenekét", és még egy csokor más gondolat. Amúgy fantasztikus az emberi elme: kitaláltuk (vajon ki volt az?), hogy a BMI, vagyis a testsúly nem számít többé, hiszen az izom nehezebb, mint a zsír. ellenben a testzsírszázalék, na az a mérvadó. Egy számot felcseréltünk egy másikkal. Érdekes lehet tovább gondolni azt is, mennyire egyezik a szépségről és a tökéletességről kialakult kép. A sportos csapásirány mellett a kifutókon még mindig elég karcsú lánykák jelennek meg, ugyanakkor emberek milliói rajonganak igen telt idomú celebekért. Aztán láttunk már karón varjút: én-a vékony-lányokat-szeretem pasit őrülten beleszeretni egy latinosan kerek dívába.

Akkor most hol is van az egységesen, mindenek felett álló tökéletes? Lehet, hogy mindenkinek más, sőt még az is lehet, hogy ez egy dinamikusan változó kép? Hol tettük ezt ennyire jelentőségtelivé? Minek, kinek is akarunk megfelelni? Hol döntöttük el, hogy ezt "kell" tennünk? Egyáltalán, hogyan találtuk ki, hogy mindig tenni kell valamit, hogy törekedni kell valamire, amiről esetleg már előre eldöntöttük, hogy ez lehetetlen?

Honnan is jönnek ezek a gondolatok: valóban a sajátjaink, vagy csak megtanultuk, mi a szép, a helyes és a megfelelő, a rossz és a csúf. Ahogyan elhittük azt is, hogy a világ csak akkor működik, ha mindent szépen bepakolunk kicsi skatulyákba, és vagy azonosulunk vele, vagy elutasítjuk. A skatulyázás annyira jól sikerült, hogy magunkat is bezártuk valahová, ami - valljuk be - egyre kényelmetlenebbé kezd válni.

Mi lenne, ha kipróbálnánk, mi van az ítéleteken, az önostorozáson, és mások bírálatán túl? Én gyakorlom, elég izgalmas. Ha van kedved kinézni a kis dobozból, hogy mi lehet azon túl, akkor kattints itt fenn a blogon az Access Bars^® fülre, és nézd meg, milyen ez Neked! Ha tetszik, gyere! 

Ha pedig jól esik, irány a stand! 

Azt gondolom, nagyjából ugyanaz ugrik be magyarázat nélkül. Igen, a csoki-és sütievésre gondolok. Mi lenne, ha ebben az összefüggésben végleg törölnénk ezt a szót a szótárunkból? A szóval együtt pedig az ilyenkor automatikusan bekapcsoló önbüntető mechanizmusokat is.

Biztos kicsit mindenkinek mást jelent, de modellezzük a helyzetet! Valami bánt, nyűgös vagy, fáradtnak érzed Magad, vagy csak úgy valami nem jó. Ilyenkor bekattan: édesség! Á, nem nem szabad, mert tudatosan ,egészségesen eszel, vagy netalán véletlenül éppen megint diétázol. Elhessegeted a gondolatod, de valahogy csak ott villog a fejedben, mint egy szép reklámfelirat. Hosszabban-rövidebben lefuttatod a hamleti dilemmát "l" nélkül, majd úgy döntesz, mégis jöhet a "tiltott" étek. Ilyenkor érdemes egy percre megállni, és megkérdezni Magadtól: tényleg választod, hogy megeszed, vagy a robotpilóta elintézi helyetted, amibe korábban betápláltad az "áá, úgysem bírom megállni" programot. Hol döntötted el, hogy a csoki rossz, a brokkoli jó? Lehet, hogy abban a pillanatban a testednek igenis cukorra van szüksége? Mi van akkor, ha sokkal többet ártasz Magadnak a saját korlátaiddal, tiltásaiddal, mintha csak könnyedén odafigyelnél, hogy mire is vágysz valójában?

A "bűnözés" szót akármilyen viccesen használjuk is, nem túl jó az üzenete. Ki mondta hogy bűn? Én nem találtam ilyet sem a büntető törvénykönyvben, sem a tízparancsolatban, sőt, mitöbb a jógások által jól ismert szanszkrit kifejezés, az ahimszá is arra figyelmeztet, hogy ne árts. Magadnak sem! Az egyetlen komoly forrás, amit fel tudok idézni, azok a női magazinok. Lehet őket utálni, lehet szeretni, vagy titokban olvasni. Az a jó, hogy ott is, mint mindenhol van választás, mert az edzéstervek után szuper muffin és brownie receptek vannak. Sőt, ami még jobb, a kettő nem zárja ki egymást. Csak azzal játssz el, hogy ellenőrizetlen minőségű táplálékot nem fogyasztasz, és ez különösen fontos a szellemi táplálék esetén. Nézd meg, hogy Neked, akkor éppen mi könnyű, mi igaz. Menj el úgy ebédelni, hogy kizárod az összes létező ítéleted és a hosszú évek során felhalmozott szaktudásod a tápanyagokról és válaszd azt, amit kívánsz. Csak úgy ránézés, illat, érzés alapján. Persze lehet, hogy a szuperegészséges bio-öko-vegán fogás lesz a nap győztese, ez is teljesen rendben van, csak tudatosan Te válassz. Próbáld ki, hogy kívül helyezed Magad azon, amit megtanultál, kiszámoltál, elkönyveltél arról,  hogy egy egészségesen élő embernek hogyan és mit "kell" ennie.

Semmit ne higgy el nekem, csak játssz el Te is ezzel, és nézd meg, Neked mi és hogy működik. Bizonyára az okos, tudatos éned ezerrel tiltakozik, ez teljesen normális, hiszen sok következtetésed és tudásod lehet. Mi lenne, ha túllendülnél ezeken? És még azon is túl?

Rendkívül meglepő dolog történt velem. Egyik este mérlegre álltam, és olyan számot mutatott  a kis dög, ami a saját magam által meghatározott maximumon is túl volt. ilyenkor a kétségbeesés, meg a hardcore diéta kitalálása helyett szépen, békében elmentem aludni. Másnap felvettem a fürdőruhám, és egy hatalmasat strandoltam. Élveztem a hűs vizet, a szelet, úsztam is egy nagyot, csak azért, mert jól esett. Benyomtam egy óriás hekket is. Kettő nap leforgása alatt lement rólam 2,5 kg. Csak úgy, spontán, mert abbahagytam, hogy cudarul bánok magammal. Azóta a mérleg is kezd a barátom lenni, bár kevesebbet látogatom.

Örüljünk neki, hogy felnőttünk, nem kell már a mama vagy a papa kedvéért még egy falat, és ha jutalmazni akarjuk magunkat, a csokikán kívül bőven vannak még bulis dolgok. Persze, ha csokira vágyunk, akkor hajrá, hiszen a "bűnözés" szó, az önbüntetés számunkra már nemlétezők :)

Egy érdekes játékra hívlak, ha van kedved, mókázzunk együtt. Érdemes  belegondolni:naponta hányszor bírálod Magad? Mi az első, zsigeri reakció, mikor szembejön valami, vagy valaki amiben megpillanthatod saját tükörképed? Magadat látod, vagy mások elvárásait, amiket szépen Magadra pakoltál, hogy milyennek "kellene" lenned?

Kérdésből sosem elég, de mára legyen ez a bevezető  :) Érdekes felismerésekhez juthatsz, ha ezeket felteszed Magadnak. Nem is fontos, hogy meglegyen a válasz, sőt, ha nincs fixa ideád valamiről, annál több lehetőség közül választhatod ki azt, ami Neked működik. Csak engedd, hogy evidenciák és kész válaszok ("nekem úgyse, én ilyen, olyan, már az anyám is, ez nálunk így szokás...") helyett valami más legyen. Szépen elhittük, hogy a boldogság valamitől, valakitől függ. Majd akkor leszünk boldogok, ha elértünk valamit, elismertek, megdicsértek. Arról már nem is beszélve, hogy  a médiában is a boldogságot és a ragyogást XS-es  méretű, harminckét  hófehér foggal mosolygó huszonéves nőkkel azonosítják. 

Persze nagyon tudatosak vagyunk, akár lázadunk is. A másik végletbe is átcsaphat a dolog: van aki megtagadja saját testét, jólétét és akár tudat alatt súlyfelesleget pakol magára, és győzködi a környezetét (sokkal inkább saját magát), hogy neki így jó. Vagy nem szőrtelenít, mert olvasta, hogy egy "igazi" feministának így "kell". Természetesen lehet így is, úgy is, minden rendben van, ha a sajátod. Az a lényeg, hogy NEKED mi a jó. Igazán mi okoz könnyed érzést, ha kendőzetlenül őszinte vagy saját Magadhoz. 

Érdekes dolgok történnek velem mostanában. Szoktam azon tűnődni, hogy mi lehet a "baj" velem? Sok nyűgöm szokott lenni: kínzó, migrénes fejfájás, újabban erős derék és hátfájás. Arra jutottam, hogy szépen megtanultam, hogy ez a "természetes" , mert Anyunak is ez volt Nagyinak is ez volt, tehát ez van. Hoppá, dehogyis! Választhatok mást, a szenvedésen kívül sok más lehetőség is van. Éppen ezekkel játszom. És fura, de működik. A múltkor csak megkérdeztem magamtól, hogy ez a fejfájás most kié? Nem is kellett rá válasz csak elmúlt. Felszabadító érzés, igazán.

Te mi mindent hittél el Magaddal, a testeddel kapcsolatban? Hány dolgot "szerelsz " Magadon évek óta?Ne higgy el semmit, csak ha van kedved, ítéletek és elvárások nélkül játssz a lehetőségekkel! 

Szívből kívánom, hogy érezd végre igazán jól Magad! Itt a nyár, lehet csapatni :)